Nem tudta türtőztetni magát

2025. május 26. 10:54

Szabályosan nekiesett az erdélyi magyarokat képviselő RMDSZ-nek.

2025. május 26. 10:54
Magyar Péter Nagyvárad
Deák Dániel
Facebook

„Egyeztettem a Tisza belső ügyeire rálátó informátorommal, ugyanis kíváncsi voltam rá, hogyan élte meg valójában Magyar Péter a nagyváradi kirándulását. Öt pontban a lényeg:

1. TÖBB EMBERRE SZÁMÍTOTT: A korábbi nagyotmondásai ellenére Magyar Péter is csak »sok száz« emberről írt a nagyváradi nézőszámot illetően, ami jelzi, hogy már ő sem tudja azt hazudni, hogy elsöprő tömeg lett volna rá kíváncsi Erdélyben. Informátorom szerint Magyar Péter nagyon csalódott volt, ugyanis azt várta a többnapos reklámkampánytól, hogy legalább megtelik a tér. Ez azonban elmaradt, ezt a drónfelvételek is jól mutatják. Hasonló kudarcként éli meg a gyermeknapi rendezvényét is, ahol szintén kevesen jelentek meg.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Fricz Tamás

Magyar Nemzet

Idézőjel

A felszín alatt – A jövő évi parlamenti választás ígérkezik a legkiélezettebbnek 2010 óta.

2. ELÉGEDETLEN AZ OPERATÍV VEZETŐKKEL: Kifejezetten elégedetlen azokkal, akik a Tiszában a rendezvények szervezésével vannak megbízva, ugyanis nekik lett volna a feladatuk például, hogy Nagyváradra annyi tiszás aktivistát buszoztassanak, hogy meg tudják tölteni a rendezvény helyszínét. Ők azonban erre is képtelenek voltak, ami miatt Magyar Péter várhatóan változtatásokat hajt majd végre a belső szervezői csapatban.

3. KOMOLY HIBA VOLT, HOGY AZ RMDSZ-NEK IS NEKIESETT: Miután Magyar Péter a kevés nézőszám miatt meglehetősen ideges lett, az azt követő sajtónyilatkozataiban nem tudta türtőztetni magát. Így fordulhatott elő informátorom szerint, hogy szabályosan nekiesett az erdélyi magyarokat képviselő RMDSZ-nek, és kémkedéssel vádolta meg őket, amit az erdélyi párt határozottan visszautasított. Ezzel a dühös kirohanásával Magyar Péter sok erdélyi magyar előtt végleg elvágta magát.

Ezt is ajánljuk a témában

4. ROSSZUL ESETT NEKI A SOK BEKIABÁLÁS: Magyar Pétert a határátlépést követően sok dühös ember várta, akik bekiabáltak neki, és kifejezték nemtetszésüket. Ez jellemző volt az út során is, de a nagyváradi eseménynél is hallható volt. Magyar Péter most azt mondja, hogy ezeket az embereket a Fidesz küldte oda, ugyanakkor a helyszíni beszámolók alapján rengeteg olyan helyi ember volt, aki tiltakozott a tiszások ellen, hiába állít mást Magyar Péter. Ugyancsak zavarta, hogy míg Magyarországon a biztonsági embereivel viteti el a tiltakozókat, itt ezt nem tudta megtenni.

Ezt is ajánljuk a témában

5. GYORS TÉMAVÁLTÁS KÖVETKEZIK: A besült hangfelvételhez hasonlóan most is egy gyors témaváltással próbálkozik Magyar Péter, ezzel próbálja meg palástolni a kudarcos nagyváradi eseményt. Ma már ismét a gyermekotthonoknál próbál balhézni, hasonlóan a karácsonyi időszakhoz. Egyes hírek szerint most ugyanakkor hajlandó volt aláírni az ajándékozási szerződést, így lehet, most elmarad a balhé.”

Nyitókép:Tisza Párt Facebook oldala

***

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Oldalkosár
2025. május 26. 16:40
A Tiszára annyi romániai magyar fog szavazni '26-ban, mint korábban az mszp-re, dk-ra, momentumra és jobbikra együttesen.
balbako_
2025. május 26. 16:09
Ha nem az történik, ami a hülye fejéből kipattan akkor őrjöng. A környezete meg nyel - Euróért...
papamaci1957
2025. május 26. 14:12
A Lentulai Hotelben Kocsis Máté felsorolta miért ennyire frusztrált már egyetemista kora óta a Poloska. Érdemes megnézni.
Syr Wullam
2025. május 26. 13:58
"Egyeztettem a Tisza belső ügyeire rálátó informátorommal" Nagy játékos vagy, öcsém! 😁😁😁
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!